2014-2020 időszak

A 2014-2020-as tervezési időszak legfőbb céljai: több pénz a vállalkozásfejlesztésre, átjárhatóbb Operatív Programok és kiemelt figyelem a K+F fejlesztésekre.

A pályázatok meghirdetéséhez vezető folyamat zajlik, de konkrét pályázatokra csak tavasszal-nyáron számíthatunk.

Prioritás a gazdaságfejlesztés, erre fordítják várhatóan az összegek 60 százalékát.
A 2014-2020-as európai uniós ciklusban kamatmentes hitelkonstrukcióval lehetővé válik az uniós pályázatok előfinanszírozása: 450-500 milliárd forintos alap kerül létrehozásra, amely a tervek szerint “gördülően” finanszírozza majd a fejlesztéseket. Az alap úgy fog működni, hogy a pályázók a támogatási szerződés aláírását követően juthatnak először a megelőlegezett forráshoz, majd szakaszosan, a számlák benyújtása után kapnak pénzt a fejlesztésekre. Várhatóan ezzel megszűnik az utófinanszírozás problémája, a vállalkozások eddig ugyanis vagy saját tartalékból, vagy banki hitelekből valósították meg a fejlesztéseket.

Amint értesülünk új pályázat meghirdetéséről, Partnereinket azonnal értesítjük erről, és természetesen, minden Érdeklődő számára örömmel nyújtunk tájékoztatást, tanácsadást. Iratkozzon fel hírlevelünkre annak érdekében, hogy elsőként tájékozódjon a megnyíló pályázati lehetőségekről!